Becz Adél


Lendülj és kapcsolódj ki velem!

Minden sportolni vágyót szeretettel várok az óráimon.

 

 

Becz Adél vagyok, 22 éves. Mivel gyermekkorom óta folyamatosan sportolok, ezért már kiskoromban kialakult a sport iránti szeretetem. Rengeteg sportágban tettem már próbára a képességeimet: úsztam, futottam, teniszeztem, lovagoltam, majd idővel belecseppentem a versenytánc és a hiphop világába is, amelyek jelenleg is nagy hatással vannak rám. Lételememmé és egyben nélkülözhetetlenné vált számomra a mozgás.

Az aerobik is, ahogyan a többi általam űzött sportág is, szenvedélyemmé vált.

Az aerobik, ugyanis testi- fizikai és lelki-szellemi megnyugvást, harmóniát biztosít. Alapeszmémmé, mottómmá vált az ép testben ép lélek közmondás, mely számomra az aerobikban válik kiteljesedésre. Alapeszmém, hogy a sikeres aerobikos pályafutást a megfelelő szakmai felkészültség határozza meg, így fontosnak tartom saját magam folyamatos továbbképzését, fejlesztését, újabb és újabb óratípusok, edzésmódszerek, edzéseszközök ismeretét, alkalmazását.

 

Az óráimról:

Az óráimat igyekszem minél változatosabbá, hangulatosabbá, színesebbé varázsolni különböző gyakorlatok végeztetésével. Óráim során célom, a vendégek motiválása, a sport-és fitnesz iránti szeretet kialakítása, egészséges , harmonikus testi-lelki egyensúly fenntartása, a pozitív-wellness életmód megteremtése. Célom, hogy óráimról mindenki jó hangulatban, stresszmentesen, újult energiával, vidámsággal feltöltve távozzon.

J GYERE ÉS PRÓBÁLD KI TE IS!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

Vissza